#Biszku Béla

MSZP a nyugdíj-privilégiumokról: „Nem kell ezeket a sebeket állandóan szaggatni”
 

MSZP a nyugdíj-privilégiumokról: „Nem kell ezeket a sebeket állandóan szaggatni”

Az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottsága tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak ítélte a tizenöt jobbikos képviselő által jegyzett, A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslatot. A magas grémium kedd délutáni ülésén a jobbikos képviselők mellett igennel szavaztak a Fidesz-KDNP képviselői, míg az MSZP képviselői nemmel. Az LMP-sek nem vettek részt a szavazáson.

Szegő Péter Szegő Péter

Fleck Zoltán: pótcselekvés a Biszku elleni eljárás
 

Fleck Zoltán: pótcselekvés a Biszku elleni eljárás

Fleck Zoltán szerint elképzelhető, hogy az ügyészség vádat emel Biszku Béla ellen a kommunizmus bűneinek tagadása miatt, a szólásszabadság érdekében azonban reméli, ha így lesz, a bíróság felmenti az egykori belügyminisztert. A jogszociológus elmondta: pótcselekvésnek tartja az 1956 utáni megtorlások egyik irányítójának nyilatkozata miatt indított eljárást.

MTI MTI

Biszku azt mondja, nem is akart belügyminiszter lenni
 

Biszku azt mondja, nem is akart belügyminiszter lenni

Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának tartja Biszku Béla korábbi belügyminiszter. A Duna Televízió Közbeszéd című műsorában az egykori kommunista politikus azt mondta: a megtorlás idején a halálos ítéleteket nem ő hozta, a büntetőeljárásokba nem avatkozott bele, azok szerinte nem koncepciós eljárások voltak. Biszku állításai nem újak, és a hvg.hu korábban már igyekezett dokumentumokkal igazolni, hogy Biszku kulcsszerepet játszott a kádári megtorlások idején.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

A Jobbik elvenné a kiemelt nyugdíjakat
 

A Jobbik elvenné a kiemelt nyugdíjakat

A Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel megszüntetné azt a nyugdíjszisztémát, amelynek eredményeként kiemelt nyugdíjat kapnak az "előző rendszer haszonélvezői". Az ilyen módon beszedett összeget pedig az 1956-os áldozatok között osztanák szét.

MTI MTI

Igazat mond-e a filmben Biszku Béla?
 

Igazat mond-e a filmben Biszku Béla?

Az elhíresült Biszku-filmben, a Bűn és büntetlenségben a volt belügyminiszter kifejti, hogy az erősebb kutya él nemi életet – nem pontosan ezekkel a szavakkal. Ezzel részben a szovjetekre hárította a felelősséget, másrészt pedig folyamatosan tagadta, hogy ő valaha is beleszólt volna bírósági ítéletekbe a kádári megtorlás idején, az 1956-os forradalom – Biszku számára: ellenforradalom - leverése után.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Biszku-film: monstre vita a Parlamentben
 

Biszku-film: monstre vita a Parlamentben

Kormánypárti képviselők kezdeményezték, hogy a kormány vizsgálja meg a személyiségi jogok hatályos szabályozását, és tegyen javaslatot arra: a magyar történelem szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumfilmek és történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatala ne legyen minden esetben kizárható a személyiségi jogokra hivatkozással.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Álruhás újságírók akcióban
 

Álruhás újságírók akcióban

A nemzetközi sajtógyakorlatban nem ritkaság, hogy oknyomozó újságírók személyazonosságukat és szándékaikat eltitkolva szerezzenek exkluzív információkat, ám a Biszku-film készítőinek módszere meglehetősen egyedülálló.

HVG HVG

Folytatódik a Biszku-szappanopera
 

Folytatódik a Biszku-szappanopera

Biszku Béla ezúttal személyesen próbálta letiltani a róla szóló filmet. A Biszku-filmet készítők ügyvédje úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak: Biszku Béla közszereplő, és ha leül egy kamera elé, nem gondolhatja azt, hogy ebből nem közszereplés lesz. A filmesek egyike a hvg.hu-nak elmondta azt is, hogy a moziban látható kapucsengő nem Biszku Béláé, annak alapján nem azonosítható a volt belügyminiszter lakása.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Ungváry Krisztián: Mennyiben hasonló Kiss és Biszku védekezése?
 

Ungváry Krisztián: Mennyiben hasonló Kiss és Biszku védekezése?

A levéltári iratok titkosításának feloldására alakult „ügynökbizottság” tagjaként Ungváry Krisztián történész a Kiss László alkotmánybíróval való pereskedésében a saját bőrén tapasztalhatta, hogy az érvényben lévő jogszabályok mennyire hátráltatják a pártállami diktatúra működésének megismertetését. Ungváryt két és félmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Legfelsőbb Bíróság. A pénz előteremtését célzó akciót a Facebookon kezdeményezte Váczi Imre, a Biszku-film levetítése előtt pár nappal. Kiss, az egykori egyetemi párttitkár ugyanazzal a logikával érvelt a törvény előtt, mint a közélettől régen visszavonult Biszku Béla, a korai Kádár-korszak véreskezűnek tartott belügyminisztere: csak véleményének adott hangot, amit a hatóságoknak nem volt kötelező megfogadniuk.


Film Biszku Béláról, avagy egy gyilkos anatómiája
 

Film Biszku Béláról, avagy egy gyilkos anatómiája

A forradalom utáni megtorlás egyik vezéralakjáról, Biszku Béláról szóló film készítőinek nagy érdeme, hogy invenciózus módszerrel szóra bírták a félrevonult és évtizedeken át hallgató politikust és bepillantást engednek egy hithű, mondhatnánk fanatikus kommunista lelkivilágába.

unknown unknown


Titkos pártszerv tartotta rövid pórázon a bíróságokat
 

Titkos pártszerv tartotta rövid pórázon a bíróságokat

Az eddig nyolcezer oldalnyi, most előkerült pártirat alapjaiban változtathatja meg a Kádár-korszak jogszolgáltatásáról gondoltakat. Kiderült, hogy a pártközpont 1957 és 1988 között rendszeresen egyeztett a belügy és az igazságszolgáltatás vezetőivel. A hangsúly az egyedi ügyekről idővel átkerült ugyan a jogpolitikára, a Koordinációs Bizottság mégis végig olyan döntéseket hozott, amelyeket a „szocialista törvényesség” dicsőségére a végrehajtók ukáznak tekintettek.

unknown unknown